Wyck a BD filmről: "Át kell adnunk Bella intenzív fájdalmát is." |
|
2010.08.24. 12:20 |
A Múlt alkalommal Stephenie Meyert kérdezték utolsó Twilight Saga kötetének filmes adaptációjáról, a Breaking Dawnról, az írónő elmondta, hogy számít a felfordulásra ami ez után következik az életében, ő inkább izgatott volt a munkálatok végett főleg azért, mert ő is részt vesz majd bennünk. Míg Steph izgul a producerek szó szerint ki vannak, mert egy komplikált érzelemhullámot kell visszaadniuk a film révén. Meg kell fejteniük és át kell fogalmazniuk Bella érzéseit a film nyelvére, például az intenzív fájdalmat. Az érzelmek mellett olyan fontos dologban kell dönteniük, mint, hogy a 3D-s változatot el készítsék e egyáltalán. Ezekről és még sok minden másról beszél a producer, Wyck.
" A Twilight Saga producere egy hatalmas munka előtti elképzelések káoszán próbál rendet rakni szóval most egy hatalmas munka közebén van ez pedig nem más mint az Alkonyat befejező kötete, a Breaking Dawn. Tudjátok ebben az egészben az a kihívás hogy a Twilight Saga legnagyobb kötetét lefordítsuk a film nyelvére és ez lesz az ami ezt az egészet még bonyolultabbá teszi. Persze az is, hogy ez a fordulatos sztori hogyan fér bele az alkonyat kaliberébe. Sex jelenetek, Esme szigete vagy a +D-s mozi körüli viták ellenére Wyck biztosítja a Fanokat arról, hogy hallgatni fognak rájuk mikor arra kerül a sor.
"A feleségem a OB-GYN-nél van szóval úgy gondolom a forgatások alatt ott kéne lennie, hogy hiteles legyen Edward császármetszése, az azonban tuti, hogy valóban használnia kell a szuper vámpíros fogait, szóval nem szóbeli eseményre számítsatok." majd beavatott a filmmel kapcsolatos gondolataiba is- " Azt hiszem a legjobb dolog amit tehetünk a Breaking Dawn filmes adaptációjával az az,hogy mindent amit csak lehet megpróbálunk megvalósítani, elérni azt, hogy az egész Bella szemszögéből jöjjön le. Így ennek érdekében, már egy csomót beszélgettünk Billel, eljátszottuk, hogy valamelyikünk Bella, az ő szemszöge álláspontja a mérvadó míg a másik megfogalmazta. hogy mi is van körülötte intenzív fájdalom vagy rohanás. Megpróbálunk majd arra koncentrálni,hogy mi van Bella testében és a testén. Tehát igen úgy gondolom, hogy lesz valami hasonló érzés, a Rajongók kedvéért valami olyasmit fogunk csinálni ami keretében tapintható lesz a zavarodottság és a félelem ami körülveszi Isabella Swant."
|
Kellan Lutz |
|
2010.08.24. 12:19 |
Kellan, most őszintén ez jobb mint Emmett terepjárója nem? Itt még alváznak sem kell lenned ha éppen a Rosalie kocsit szeretne bütykölni itt te vagy az aki az ülésből csekkolja az eseményeket és nem az alól. Mondjuk előnye, hogy ebben nincs annyi biztonsági hám mint a terepjáródban amit Edward is koptatott Bellával de egy családi baseball meccshez kevés lenne, nem? Úgy értem, hogy nem bírná a vámpír strapát, természetesen nem is kell, hogy bírja,mert nem a Breaking Dawn forgatására vezet az útja. Lutz úr ugyanis részt vett a e TAG Heuer egyik Odyssey of Pioneers című rendezvényén, hogy megcsekkolhassa a kocsikat, a srác ki is próbálhatta azokat be is ülhetett a kormány mögé mind ez pedig tegnap este azaz pénteken (Július 30.-án) a Kaliforniai Malibu-ban ment végbe. Kellan tök elegánsan öltözött fel fekete zakója mindenféleképpen megemlítésre méltó, na persze a számára elmaradhatatlan fekete napszemcsije azért nála volt, ezzel csücsült a volán mögé hmm... új 007-es születik? vagy mi? Ja és majdnem kihagytam, hogy az antik tinivámpír fiúnk, aláírt is valamit.
|
Julia Jones |
|
2010.08.24. 12:18 |
A Twilight Saga Eclipse új szereplői iránt tök nagy az érdeklődés elég ha csak Xavikát nézzük akinek a napokban jött ki új filmjének első posztere, nem meglepő módon mivel a srác nagyon jól tud szenvedni és azt most pozitívnak értsétek ebben a filmjében is kínozzák rendesen, méghozzá egy csaj megy neki fúróval méghozzá Lola. Szerencsére nem mindegyik szereplők akarják kinyírni, így van ezzel Julia Jones is aki Leahként robbant be a köztudatba a csajszi nem fúróval nyomul hanem szívószállal, hiszen új The Improper Bostonian című magazin által vagy annak számára készült fotósorozata keretében azt nyomták a szájába. Julia természetesen a magazin címlapjára is került valamit számos kisebb képet feltöltöttek a netre. A Fotósorozatának jelleme összhangja és összképe Ashley Greenéhez lehetne a legjobban hasonlítani visszafogott smink ruhák a természetesség jegyében, és természetes beállások amik nem torzulnak előnytelen pózokba, ügyes vagy Julia. A képek főleg a csajszi gyönyörű arcvonásait, bőrszínét emelik ki illetve ezekhez alkalmazkodnak rucijai. Így barna, fekete, sárga , különböző föld tónusú színek adják palettáját, igazi vérfarkasos színek, le se tagadhatnád Julia. Van azonban egy olyan kép ami erőteljesen eltér a többitől mind színileg mind beállásilag. Julia ugyanis egy lila fehér egybe részes bokáig érő ruhában pózolt a tengerparton ami alulra egyre nagyobbodik, azonban nem csak ez az egyetlen csalafintaság hanem az is, hogy a minták is nagyobbodnak.
|
Kellan |
|
2010.08.24. 12:15 |
Kellan Lutz neve már ismerősen cseng minden Twilight saga rajongó számára. Neki is hatalmas ugródeszkát jelentettek az Alkonyatos mozik, ennek köszönhetően rajongók százai futnak utána ha meglátják az utcán vagy egy boltban. Kellan éppen egy rajongó mellett pózol Beverly Hills-ben. Kellan most a kockás ingét hangsúlyozta ki öltözékében. Egyszerű laza összeállítás, amely teljes mértékben tükrözi a Twilight Emmett Cullenjét alakító színész karakterét és személyiségét egyaránt. Igazán szerencsések azok a rajongók akik találkozhattak kedvenceikkel, biztosan egy életre szóló élmény marad számukra az emlékezetes pillanat. |
Xavier |
|
2010.08.24. 12:14 |
Xavier Samuel-t az Eclipse gonosz vámpírjaként ismerte meg a világ, ugyanis ő alakította Riley-t. Riley vezeti az újszülött vámpírsereget, gyakorlatilag ő Victoria bábja. Victoriát a bosszúvágy hajtotta előre, mivel Edward megölte az ő társát James-t, így Victoria is megakarja ölni Edward társát Bellát. E cél elérése érdekében újszülött vámpírsereget hoz létre, amit Riley irányít, akivel elhitette Victoria, hogy szereti, pedig ez nem volt igaz. Hidegvérrel végignézi Riley halálát. Xavi fotósorozatával már találkozhattunk az egyik ausztrál magazin lapjai segítségével.
|
Rob |
|
2010.08.24. 12:11 |
Robert Pattinson a mozivásznon először a Harry Potter és a Tűz serlege című filmben tűnt fel, de az igazi várva várt sikert az Alkonyat hozta meg számára, ahol már Edward Cullen karakterét alakíthatta. Az már tény, hogy az Alkonyat mindenkinek hatalmas ugródeszkaként szolgált a filmes iparban és az életben egyaránt. Robot most már nem csak az Alkonyat mozivásznán láthatjuk, mivel készül az új filmje a Water for Elephants. A Vizet az Elefántnak című filmmel kapcsolatban jelent meg a következő kép Robról. |
Kellan |
|
2010.08.24. 12:11 |
Kellan Lutz a Twilightnak köszönheti azt, hogy megismerte nevét az egész világ. Az Alkonyat minden benne játszó színésznek hatalmas ugródeszkát jelentett. Gondoljunk csak Annára aki már Oscar jelöléssel is büszkélkedhet az Egek Urában nyújtott tökéletes teljesítménye végett. De elég ha csak a triót nézzük Rob Kristen és Taylor bárhová utaznak rajongók ezreibe botlanak, akik bármit megtennének egy mosolyért vagy aláírásért. A sztárok mindennapjairól is számos kép került fel a netre, a Twilight saga színésznőit szinte már egytől egyik lencsevégre kapták vásárolgatás közben. Kellanról a közelmúltban jelent meg egy olyan kép amin a kutyusaival tölti az idejét. Most pedig ismételten a Twilight emberét kapták lencsevégre kedden (július 27.) Kellan a fotó készítésekor éppen a Venice Beach-en tartózkodott, és valami vitaminos löttyöt ivott. |
Kutyával védekezik a Twilight sztárja |
|
2010.08.24. 12:09 |
Kellan Lutzot gyakran betalálják az őrült rajongók, és mivel testőrt nem szeretne alkalmazni, inkább örökbefogadott egy kutyát, amely elriasztja a kéretlen közeledőket.
38869PCN_Lutz
A Twilight sztárja egyre népszerűbb, és ezzel egyenes arányban nő azoknak a száma is, akik akarata ellenére is szeretnének közel kerülni hozzá. A 25 éves színész elmondta, hogy bár többnyire kedveli, ha csinos hölgy-rajongók legyeskednek körülötte, mégis előfordul, hogy a futó flörtök helyett inkább a nyugalmat választaná.
"Sajnos nem is mindig a csajok próbálkoznak be. A múltkor egy gyógyfürdőben ücsörögtem tök meztelenül, amikor bejött egy fickó, aki felismert, és elkezdett nyomulni. Kábé tíz percen át zsibbasztotta az agyamat, mire feladtam, mert látszott, hogy képtelen leszek lerázni, úgyhogy inkább leléptem"
- mesélte. Kellan legdurvább élménye az volt, amikor egy rajongója majdnem magához bilincselte, de szerencsére a közelükben álló testőr még időben akcióba lendült.
Hogy a szaunába hogyan fogja becsempészni a kutyáját - akit egy menhelyről vett magához, és a Kola nevet adta neki - nem tudjuk, minden esetre jó ötletnek tűnik, hogy beújította...
|
Joe Jonas összejött Nikki Reeddel? |
|
2010.08.24. 12:08 |
Egyelőre egyik fél sem nyilatkozott a témával kapcsolatban, de az tény, hogy együtt érkeztek az Eclipse londoni premierjére!
Joe - szakított Demi Lovatoval, és Nikki is hasonlóképp ejtette a görög multimilliomost, Paris Latsist, úgyhogy akár még lehet is valóságalapja a sztorinak.
A szemtanúk szerint az újdonsült sztárpáros elválaszthatatlan volt, végig vidáman flörtöltek egymással, és egyáltalán nem próbálták leplezni, hogy van köztük "valami"... |
Kristen Stewart új képei klasszak lettek! |
|
2010.08.24. 12:06 |
Bella hercegnő az amerikai Elle-t is megbabonázta bájos tekintetével. Kristen Stewart új képei igazán beszédesek...
Semmi kétség nem fér hozzá, a Los Angelesben született 20 éves színésznő meghódította Amerikát és ezzel az egész világot. Egyszerűségével, bájával és szerénységével mindenkit le vesz a lábáról, és ez alól az amerikai Elle sem volt kivétel. Így a júniusi számban is Kristen lett a tuti befutó. A képeket nem más, mint Carter Smith fotós készítette. A fotók egytől egyig a színésznőről szólnak, hozzászoktunk a szebbnél szebb ruhacsodákat bemutató fotósorozatokhoz, amik valljuk be kicsit uncsik is már, de ez a szám totál eltér a megszokottól. A koncepció lényege maga Kristen és a hírnév. Imádjuk ezt a számot és külön köszönet a kreatív csoportnak a változatos képekért. És persze a mi kis Twilight Sagánknak a legújabb csodás alakításáért! |
|